2016. június 30., csütörtök

Csemegeuborkás sült csirkecomb - Blogkóstoló 29.




A Blogkóstoló 29. fordulójának házigazdája FűszerMánia Gabi. A sorsolás eredményeképp az ŐRÜLTEN JÓ ÉTELEK blogról kellett valamit választanom. Nem mondom, hogy egyszerű volt leszűkíteni a kört, de a végére úgy érzem nagyon jól sikerült választani. Hú, nagyon finom lett. :) A család nevében köszönjük Neked! :) A receptet itt találhatjátok.

Csemegeuborkás sült csirkecomb


Hozzávalók:
  • 8 db csirke felsőcomb
  • 1 kg krumpli
  • 2 fej vöröshagyma
  • 3-4 gerezd fokhagyma
  • 4 db csemegeuborka
  • 15 dkg kolozsvári/császár szalonna
  • 4 ág rozmaring
  • só, bors
  • 1 dl fehérbor/víz
A megtisztított  csirkecombokat a bőre alatt is sózzuk, borsozzuk és két ág felaprított rozmaringgal fűszerezzük. Hagyjuk állni 15-20 percet.
A csemegeuborkákat és a fokhagymákat vékony lapokra szeleteljük és a csirke bőre alá tömködjük.

Egy nagyobb tepsit kiolajozunk, belerakjuk a combokat, öntünk alá bort és fóliával lefedve 180 C-on kb.30 percig sütjük.

Közben a krumplit és a hagymát megpucoljuk és gerezdekre, szeletekre daraboljuk. A szalonnát felcsíkozzuk.

A krumplit és hagymát egy tálba rakjuk, sózzuk, borsozzuk és a maradék rozmaringot felaprítva rászórjuk, összeforgatjuk.

A combok köré rakjuk,rászórjuk a szalonnát és a fóliát visszatéve még 20 percig sütjük, majd a fóliát levéve erősebb hőfokon pirosra sütjük.





2016. április 25., hétfő

Krumplis és juhtúrós kőttes - Blogkóstoló 28.





A Blogkóstoló 28. fordulójának háziasszonya Sasó a Sütök- főzök blogról. A számomra sorsolt blog Kisildi blogja, tőle kell most kóstolnom. Nagyon élveztem a receptek válogatását és az érdekes történetek olvasgatását. Kóstoltam most és fogok is még egy párszor az biztos. Legalább 10 receptet elmentettem amit mindenképpen ki szeretnék próbálni. A krumplis kőttesnek bődületes sikere lett itthon Mr. Mézeskalács az első kóstolást követően kijelentette, hogy hétfőn is süthetek megint:)
Kedves Kisildi köszönöm neked a receptet (a többivel együtt) a család nevében:)

Krumplis és juhtúrós kőttes

Hozzávalók:

Tészta
  • 50 dkg liszt
  • 25 g élesztő
  • 1 ek. só
  • 1 kk. cukor
  • kb. 4-5 dl langyos víz
Krumplis töltelék
  • az alapelv személyenként 2 nagyobbacska krumpli, fél fej lilahagyma
nálam most ez az alábbi mennyiségeket jelentette:
  • 6 nagyobbacska krumpli
  • 2-3 fej lilahagyma
  • olaj
Juhtúrós töltelék
  • 15-20 dkg juhtúró
  • 1 kisebb csokor kapor 

A krumplit sós vízben héjában feltesszük főni. Az apró kockára vágott hagymát olajon addig pirítjuk, míg üveges nem lesz. A megpucolt krumplit összetörjük a hagymával, sóval ízesítjük.

A juhtúrót apróra vágott kaporral összekeverjük.

A tésztához az élesztőt feloldjuk egy pohár langyos vízben és összekeverjük a cukorral és 4-5 kanál liszttel. Hagyjuk duplájára kelni.

Ha van kenyérsütőnk, beletesszük a lisztet, a sót, a kovászt, elindítjuk és folyamatosan adagolva hozzá a langyos vizet bedagasztjuk. A kenyérsütőt kikapcsolva kelesztjük.

Ha kézzel dagasztunk, egy tálba tesszük a lisztet, a sót, beleöntjük a kovászt és elkezdjük összekeverni egy fakanállal, fokozatosan adagoljuk hozzá a langyos vizet. Ha összeállt kézzel folytatjuk tovább, addig dagasztjuk míg el nem válik a tál falától. Ne legyen se túl lágy, se túl kemény a tészta. Liszttel megszórva, konyharuhával letakarva legalább 40-50 perc alatt hagyjuk duplájára kelni.

A tésztát másfél tojásnyi darabokra vágjuk, az aljukat folyamatosan alájuk hajtogatva gombócokat formálunk belőlük.

Lisztezett deszkán egyenként kinyújtjuk, a tölteléket a közepébe halmozzuk (krumplinál egy nagy púpos evőkanállal és a széleit ráhajtjuk.



Sodrófával vékonyra nyújtjuk. A juhtúrósnál még gyakorolnom kell a technikát:)

Egy serpenyőben 1 ek. olajat forrósítunk és közepes lángon pár perc alatt mind a két oldalán készre sütjük. Minden újabb darab előtt egy kanál olajat öntsünk a serpenyőbe.
Mivel idő hiányában nem sütöttem ki mindet, próba szerencse alapon a tésztát betettem a hűtőbe. Másnap újra gombócoltam és hagytam a tésztát felmelegedni, megkelni és út töltöttem be, sütöttem ki.

Tökéletesen működött, így fantasztikus reggelit lehet belőle előkészíteni előző este:) Nagyon jól el tudnám képzelni, egy kis fokhagymás tejföl társaságát is mellette:)

2016. január 28., csütörtök

Oreo torta




Bődületesen finom, mindenkinek ajánlom a kipróbálását. Középső lánykám születésnapjára készült. A receptre a Habverő és fakanál blogon, Melindánál találtam.

Oreo torta


Hozzávalók: 
26 cm átmérőjű

  • 38 dkg liszt
  • 30 dkg cukor
  • 15 dkg cukrozatlan holland kakaópor
  • 2 tk. szódabikarbóna
  • egy csipet só
  • 3 dl víz
  • 3 dl kefír
  • 2 dl olaj
  • 4 tojás
Krém:
  • 50 dkg mascarpone
  • 4 dl tejszín (állati eredetű)
  • 6 dkg porcukor
  •  20 db Oreo keksz
Tetejére:
  • 20 dkg magas kakaó tartalmú étcsokoládé
  • 1 dl tejszínhab

Díszítés:
  • 10 dkg Oreo keksz
  • 1 dl tejszínhab
  • 1/2 cs habfixáló
 A folyékony alapanyagokat, a cukorral és a tojással összekeverjük.
A száraz alapanyagokat is összekeverjük és fakanállal a folyékony alapanyagokkal egyenletes masszává keverjük.

Egy 26 cm átmérőjű kapcsos tortaforma alját sütőpapírral kibéleljük és a tészta felét beleöntjük.
160 C-ra előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt készre sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük.
Ugyanígy megsütjük a maradékot is. Rácsra téve teljesen kihűtjük.

A torta tetejére a csoki ganache-hoz a tejszínt forráspontig melegítjük, és az összetört étcsokira öntjük. Addig keverjük, míg teljesen fel nem oldódik. Szobahőmérsékletűre hűtjük.

 A tejszínből kemény habot verünk. A mascarponét és a porcukrot robotgéppel habosra keverjük, majd a tejszínt több részletben, óvatosan beleforgatjuk.

A kekszeket zacskóba téve, sodrófával összetörjük és a krémhez keverjük.

Ha a tortalapunk felpúposodott, vágjuk le róla a púpot.:)
Az egyik tortalapot, tortatálra téve, megkenjük a kekszes krémmel jó vastagon, majd rátesszük a másik lapot.

A torta oldalát és tetejét bekenjük a csokis ganache-al.

Tálalás előtt a tejszínhabot felverjük a habfixálóval és  habrózsákat, félbevágott oreo kekszekkel díszítjük a tetejét.

2016. január 26., kedd

Narancsos csillag




Idén újdonság volt ez a sütemény a karácsonyi aprósütijeink között. Bevallom évről évre nagyobb bajban vagyok. Mindig találkozok újabb és újabb receptekkel amik a szívemhez nőnek és igen nehéz az időbeosztást úgy elkészíteni, hogy minden beleférjen:)

A receptre Szofikánál találtam.

Narancsos csillag

Hozzávalók:

  • 28 dkg liszt
  • 13 dkg vaj
  • 10 dkg cukor
  • 3 tojássárgája
  • 1 narancs reszelt héja
  • 1 csipet só
Díszítéshez:
  • 2 tojásfehérje
  • porcukor
  • kandírozott narancshéj
  • reszelt, szárított narancshéj
A tészta hozzávalóit összegyúrjuk és 1-2 órára hűtőbe téve pihentetjük. Átgyúrjuk és lisztezett deszkán kb. 3 mm vastagra nyújtjuk, csillag formával kiszaggatjuk.

Sütőpapírral bélelt tepsiben, 180 C-ra előmelegített sütőben kb. 10 perc alatt készre sütjük. Éppen csak színesednie kell, és kész.

A mázhoz a tojásfehérjét habverővel elkezdjük felverni, apránként adagoljuk hozzá a porcukrot és a narancslevet. Annyi porcukor kell hozzá, hogy fényes fehér masszát kapjunk, ami nem csöppen le a habverőről.

Egy konyhai kenőecset segítségével kenjük el a mázat a csillagokon és mindegyik tetejét szórjuk meg kandírozott narancshéjjal vagy reszelt szárított narancshéjjal. Pakoljuk egy sütőpapírral borított (így nem kell sikálni az esetlegesen lecseppenő tojásfehérjét) tálcára és hagyjuk teljesen megszáradni.

Jól záródó fém vagy műanyag dobozban 2-3 hétig simán eláll.

2015. november 15., vasárnap

Mikulás csizmák


Ennek a keksznek azonnal a rabja lettem, amint megláttam Szofikánál. Garantáltan a gyerekek kedvencei lesztek, ha elkészítitek, nálunk is hatalmas sikert aratott a tavalyi mikulás bulin a suliban.:)

Mikulás csizmák

Hozzávalók:

  • 15 dkg liszt
  • 10 dkg vaj
  • 5 dkg porcukor
  • 3 dkg holland kakaó
  • 1 tk. őrölt fahéj
  • 1-2 ek. hideg víz (ha nem áll össze)
A "prémhez":
  • 1 tojásfehérje
  • 10 dkg porcukor
  • kókuszreszelék
A tészta hozzávalói gyors mozdulatokkal összegyúrjuk és 1/2-1 órára fóliába csomagolva hűtőbe tesszük.
5-6 mm vastagra nyújtjuk és kiszaggatjuk. 

180 C-ra előmelegített sütőben, sütőpapírral bélelt tepsiben kb. 12 perc alatt készre sütjük.

A tojásfehérjét habverővel felverjük, közben folyamatosan adagoljuk hozzá a porcukrot. A kihűlt csizmák tetejét belemártjuk, lecsurgatjuk a felesleget és meghempergetjük a kókuszreszelékben.
Sütőpapírra fektetve hagyjuk megszáradni.

Jól záródó fémdobozban 3-4 hétig simán eltarthatjuk.

2015. november 14., szombat

Vörösboros nyúlragu, kukoricakásával



Imádom a ragukat, azt az íz és illatorgiát ami "nekiront" az érzékszerveidnek mikor főzöd, kóstolod. Még a gyerekeim is szeretik, mind a hárman...és ez nagy szó:))))

Ennek a ragunka a receptjére Stahl Juditnál találtam rá, minimális változtatásokkal készítettem el magunknak.

Aki nem szeretne kukoricakása készítésével bajlódni, nyugodtan készítse el tésztával, szuperül passzol hozzá.

Vörösboros nyúlragu

Hozzávalók:

  • 1 nyúl feldarabolva
  • 6 szem aszalt szilva
  • 1 dl édes sherry
  • 2 fej hagyma
  • 2 szál sárgarépa
  • 1 szál petrezselyem gyökér
  • 1 db szárzeller (én zellerlevelet tettem bele)
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 15 dkg szalonna
  • 2 tk. szárított kakukkfű
  • 1 tk. rozmaring
  • 2 db babérlevél
  • 1 narancs héja
  • 2 ek. liszt
  • 6 dl száraz vörösbor
Kukoricakása
  • 1 l víz
  • 35 dkg nagyszemű kukoricakása
  • 1 ek. só
Én egy nagyobb serpenyőben indítottam a dolgokat, utána tettem át egy lábasba. Ha szerencsések vagyunk és van öntöttvas lábasunk, vagy akkora fedeles kerámiaedényünk amiben elférünk, természetesen abba készítsük, de ha nincs akkor se keseredjünk el, tökéletesen megfelel egy sima lábas, fém fülekkel. 

Az aszalt szilvát és a sherryt tegyük egy lábasba és forraljuk öt percig, majd szűrjük le.

A nyúl darabokat sózzuk borsozzuk és minkét oldalukat megmártjuk a lisztben.

A répát, fehérrépát, hagymát, fokhagymát megpucoljuk és nagyobb darabokra vágjuk. Késes aprítóban, daraboljuk.

A szalonnát felcsíkozzuk és kisütjük a zsírját. A megpirult szalonnákat kivesszük a zsírból.
Erős lángon a húsok mindkét oldalát megkapatjuk, ne halmozzuk őket egymásra, süssük inkább több részletben. Szedjük ki őket egy tálba.

A visszamaradt zsíron a felaprított zöldségeket pirítsuk, pároljuk öt percig, lefedve, néha megkeverve. Adjuk hozzá a kakukkfüvet, rozmaringot, babérlevelet, sózzuk, borsozzuk.

A zöldségkeveréket tegyük át a lábasba, amiben sütni fogjuk, rakjuk rá a húsokat és öntsük föl a vörösborral és a sherryvel. Nagy lángon forraljuk öt percig, fedjük le és tegyük be a 140 C-ra előmelegített sütőbe.

Másfél óráig hagyjuk a sütőben, majd adjuk hozzá az aszalt szilvát és süssük még fél óráig. Ha nagyon sok leve maradna, vegyük le róla a fedőt az utolsó 10 percre.

Rozi A kukoricakásához a fizet a sóval forraljuk föl. Vékony sugárban öntsük hozzá a kukoricakását, közben folyamatosan kevergessük habverővel, nehogy összecsomósodjon. Vegyük le alatta a lángot, fedjük le és hagyjuk főni, dagadni. Nekem kb. 10 perc kellett hozzá, hogy teljesen felszívja a vizet és megpuhuljon. Ezután még lefedve hagytam állni 5 percet.

A puliszkafőzés rejtelmeibe tökéletesen beavat benneteket Rozi, a Rozi erdélyi, székely konyhája blogban. Én is nála informálódtam, sokat tanulhat nála az ember.


2015. október 31., szombat

Pacalleves - LVK 1.





Melinda a Habverő és fakanál blog írója indította útjára ezt a játékot. Az első forduló feladata az erdélyi konyha.

Rögtön a pacalleves ugrott be. Cirka két-három éve tervezgetem, hogy ki kellene próbálni, úgyhogy most itt volt a remek alakalom.:) Az interneten böngészve még véletlenül sem találtam két egyforma receptet, ezért három-négy receptből fésültem össze amit végül is készítettem.  Pacalt eddig még csak pörköltként ettem és tök furi, hogy most nem társul hozzá az a megszokott zsíros, szaftos íz, de határozottan tetszik a végeredmény.:)

Pacalleves

Hozzávalók:

A pacal abálásához:

  • 1 kg előfőzött pacal
  • 1 fej hagyma
  • 3 db babérlevél
  • 1/2 dl ecet
A leveshez
  • 2 szál murok (sárgarépa)
  • 1 szál petrezselyem gyökér
  • 1 fej hagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 2 l húsalaplé
  • só 
  • bors
  • 3 dl tejföl
  • 2 ek. liszt
  • 2 tojássárgája
  • 3-4 ek. tárkonyecet
Én mindig szoktam abálni a pacalt, hiába előfőzött, ettől a szokásomtól most sem tudtam elszakadni.:)
Egy fazékban vizet teszünk föl főni, beledobjuk a megpucolt hagymát, a babérlevelet és ha forr, beletesszük a pacalt és az ecetet. Újraforrástól számítva 10 percig főzzük, majd leszűrjük. Ha hűlt egy kicsit az esetlegesen nem jól elvágott darabokat felvagdaljuk.

A répát és fehérrépát megpucoljuk és aprítógéppel finomra aprítjuk. Ha nincs aprítónk akkor apró lyukú reszelőn reszeljük le.

A húsalaplevet (készíthetjük kockából is, én a maradék húslevest szoktam lefagyasztani, ilyenkor jó szolgálatot tesz.) felmelegítjük. Beletesszük a répát és a megpucolt, egészben hagyott hagymát, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a pacalt.

Türelmesen főzzük, míg minden meg nem puhul, a hagymát kivesszük. A tejfölt keverjük ki a liszttel és a tojássárgájákkal, majd a forró levesből merjünk hozzá egy keveset és keverjük el. Mérsékeljük a tüzet a leves alatt, beleöntjük a tejfölt, elkeverjük, majd elzárjuk a lángot, nehogy kicsapódjon a tojássárgája. Tárkonyecettel savanyítjuk.

2015. október 23., péntek

Csokis-narancsos kuglóf



Ez a kuglóf maga a bűn!:) A csokoládé és a karácsony ízvilágát kedvelőknek kötelezően kipróbálandó:) A recept a Nők Lapjából van.

Csokis-narancsos kuglóf

Hozzávalók:
  • 35 dkg liszt
  • 30 dkg vaj/margarin
  • 5 dkg holland kakaó
  • 30 dkg porcukor
  • 5 tojás
  • 2 narancs leve és reszelt héja
  • 1 narancs filézve
  • 1 cs sütőpor /12 g/
  • 5 dkg étcsoki
  • 1 tk gyömbérpor
A puha vajat a porcukorral keverjük habosra, majd egyenként keverjük hozzá a tojásokat. Adjuk hozzá a két narancs levét és reszelt héját, majd a kakaóval, gyömbérporral és sütőporral elkevert lisztet és a felaprított étcsokit. 

A filézett narancshoz vágjuk le a narancs tetejét és az alját. Tegyük egy vágódeszkára és egy éles késsel, fentről lefelé vágjuk le a héját teljesen a narancshúsig. Ezután fogjuk a kezünkbe és a hártyák között bevágva emeljük ki a gerezdeket.




A kivajazott, lisztezett kuglófformát töltsük meg a tészta felével, majd fektessük bele a kifilézett narancs gerezdeket, úgy hogy ne érjenek a forma széléhez. Simítsuk el rajta a maradék tésztát.

160 C-ra előmelegített sütőben süssük kb. 40-45 percig. Biztos ami biztos tűpróbával ellenőrizzük, nem ragad e már a tészta.

5 percig hagyjuk hűlni a formában, majd borítsuk rácsra. Ha kihűlt szeletelhetjük. Mennyei!:)

2015. szeptember 14., hétfő

Almás szelet - Blogkóstoló 24.




A Blogkóstoló 24. fordulójában, aminek háziasszonya Melinda a Habverő és fakanál blog írója, Évát a Takarékos konyha blogról sodorta mellém a szerencse. Éva blogja régóta a mindennapjaim része, őszinte ámulattal csodálom, kifogyhatatlan energiáját, amelynek köszönhetően számtalan jobbnál-jobb recepttel leszünk gazdagabbak, szinte napról napra.
Az almás sütemények igen közel állnak a szívemhez, ezért ezen a vonalon indultam. Éva almás sütije igazi teli találat lett, imádtuk minden morzsáját.l

Drága Éva, köszönjük Neked a receptet!:)

Almás szelet

Hozzávalók:

Töltelék:

  • 1, 5 kg alma (legjobb a rétesalma)
  • 2 kk fahéj
  • 4 ek cukor
Tészta:
  • 30 dkg liszt
  • 8 dkg zsír
  • 8 dkg margarin
  • 1 dl tejföl
  • 1 tojás sárgája
  • 7 dkg cukor
  • 1/2 mokkáskanál szódabikarbóna
  • 1/2 ek ecet
  • csipet só
  • tojás a kenéshez
Az almát megpucoljuk és nagy lyukú reszelőn lereszeljük. A cukorral együtt addig pároljuk, míg a leve el nem párolog, majd rátesszük a fahéjat és összekeverjük. Hagyjuk teljesen kihűlni,

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk és kétfelé vesszük. Egy közepes méretű tepsit zsírral/margarinnal kikenünk. Az egyiket tészta cipót akkorára nyújtjuk mint a tepsink és beleterítjük. Elkenjük rajta az almát, majd beborítjuk a másik kinyújtott tésztalappal. A tészta tetejét villával megszurkáljuk és lekenjük a felvert tojással.

200 C-ra előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt készre sütjük. Porcukorral megszórva tálaljuk.

2015. július 13., hétfő

Whiskys barbecue szószos rakott zöldbab



Szeretem az olyan ételeket amik egy kicsit mások. Mr. Mézeskalács is szereti. A  gyerekek nem feltétlenül, de mivel ők a zöldbabot sem kultiválják így nyugodtan kiélhettem magam:) A Lidlben lehetett most kapni whiskyvel felturbózott barbecue szószt. Nagyon bejött az íze, magában is, zöldbabbal is.:)

Whiskys barbecue szószos rakott zöldbab

Hozzávalók:
  • 1 kg zöldbab
  • 50 dkg darált hús
  • 2 fej hagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 3 tojás 
  • 2 dl főzőtejszín
  • 3 ek. whiskys barbecue szósz/sima barbecue szósz
  • 20 dkg reszelt sajt
  • só 
  • bors
  • olaj
A kockákra vágott hagymát olajon üvegesre párolom, ráteszem a felaprított fokhagymát, majd a darált húst. Nagy lángon megpirítom, sóval, borssal ízesítem.
A zöldbabot forrásban lévő sós vízbe dobva kb. 10 percig főzöm, majd leszűröm.

A tejszínt, tojást, barbecue szószt, sót és borsot összekeverem.

Egy tepsi aljára kevés olajat öntök és a zöldbab felét elterítem benne. Ráteszem a darált húst, majd befedem a maradék zöldbabbal. Leöntöm a tejszínes szósszal, és befedem a reszelt sajttal.

180 C-ra előmelegített sütőben addig sütöm míg a sajt meg nem pirul a tetején, kb. 30-40 perc.

2015. július 9., csütörtök

Hűdecsokis csokitorta





Van nekem egy gyermekem aki körülbelül úgy szereti a csokit, mint Gombóc Artúr! Meg még minden mást is ami édesség, sósság, tehát "valami". Lesznek még harcai az életben:) Teljesen partner a főzőműsorok nézésében:)  Meglepetés tortát már régen nem készítek nekik, már jó előre eldöntik milyen ízűt szeretnének, milyen díszítéssel.
Az hogy csoki torta legyen már hónapokkal ezelőtt eldöntetett, viszont a díszítésén nagy vívódások voltak, szinte napról napra változott. Annyi állandó volt benne mindössze, hogy legyen rajta marcipán és leehető krém virágok.:)

Van egy csokis zsúrtorta, ami számomra verhetetlen, Mezőkövesden a Rozettában. Az a torta 30 éve a LEG nekem. Emlékeimben élt, hogy kocka alakú csoki zsúrtortát kaptam születésnapomra, Vuk marcipánnal. Aztán megtaláltam egy ilyen fényképet és két szál gyertya égett rajta. Már éppen kezdtem magam csodagyereknek érezni, hogy két éves koromból emlékezem dolgokra, mikor megtaláltam a többi fényképet és kiderült, hogy cirka hat éves koromig minden évben ilyen tortát kaptam, ilyen marcipánnal:)))) Imádtam na:)))) Ezt a tortát a mai napig lehet kapni és jó néhányszor kóstolták már az én gyerkőim is. Eredeti terveim szerint ilyen torta készítését szerettem volna. Nem sikerült, nem ilyen volt, viszont ez fenomenális lett.

Előre szólok, hogy csak az elvetemült csokirajongók vessék bele magukat az elkészítésébe. Azért azt elárulom, hogy apósom burkoltan meg gyanúsított vele, hogy el akarom tenni láb alól.:) Piskótának a már jól megszokottat sütöttem, Kiskuktától
A torta receptet Limaránál találtam.

Hűdecsokis csokitorta

Hozzávalók:

Tortalap:

  • 200 g cukor+80 g a habba
  • 300 g liszt
  • 50 g holland kakaó
  • 1,5 dl olaj
  • 1,5 dl tej
  • 4 tojás
  • 1 cs sütőpor
Csokikrém:
  • 40 g mascarpone
  • 30 dkg étcsoki
  • 4 dl tejszín
  • 1,5 cs habfixáló
 A tojássárgájákat, az olajat, a tejet és a 200 g cukrot egy tálba tesszük és kézi habverővel, összekeverjük.

A tojásfehérjéket elkezdjük habbá verni. Mikor már elég kemény, apránként hozzáadjuk a cukrot és addig verjük, míg teljesen kemény hab nem lesz.

A lisztes, kakaós, sütőporos keveréket a tojássárgájás masszába szitáljuk. A nem bekapcsolt robotgéppel nagyjából összekeverjük, majd magas fokozaton 1,5-2 percig keverjük.

A tojásfehérjéből két kanálnyit a masszához adunk és kézi habverővel óvatosan beleforgatjuk. Ezt még párszor megismételjük, majd hozzá forgatjuk az összes habot. Ügyeljünk rá, hogy rendesen elkeveredjen.

Egy kb. 38X23 cm méretű tepsi alját  kibéleljük sütőpapírral, az oldalát szabadon hagyjuk. Beleöntjük a tésztát és a széleit egy kicsit felhúzgáljuk a forma oldalára, hogy könnyebben tudjon kapaszkodni sülés közben.

175 C-ra előmelegített sütőben szép színűre sütjük. Tűpróbával ellenőrizhetjük.

Mikor egy kicsit hűlt késsel elválasztjuk a tésztát a tepsi oldalától, rácsra fordítjuk és lehúzzuk róla a sütőpapírt. Hagyjuk teljesen kihűlni.

A csokit vízgőz fölött felolvasztjuk, majd hagyjuk szobahőmérsékletre hűlni. A szintén szobahőmérsékletű mascarponét kanalanként hozzáadva, alaposan kikeverjük.
A tejszínt felverjük a habfixálóval és óvatosan összeforgatjuk a csokikrémmel. Hűtőbe tesszük dermedni.

A kihűlt piskótát keresztben ketté vágjuk úgy, hogy két kocka alakú tortalapot kapjunk, majd mind a kettőt kettévágjuk, hogy négy lapunk legyen.

A lapokat betöltjük a krémmel, majd a maradék krémmel körben megkenjük a tortát, a tetejébe rózsákat nyomunk.

A gyerkőc kedvéért nem maradhatott le róla a fondant sem:)

Brutálisan finom, és brutálisan csokis.

2015. június 28., vasárnap

Zöldségleves kölessel - Blogkóstoló 23.




A Blogkóstoló 23. fordulója zajlik, házigazdája pedig a Szénhidrátmentes, fehérjedús diétás és fitness receptek fogyókúrához, Atkins diétához, sportoláshoz blog írója. A játék megálmodója 4Gyerek a Főzök-sütök-mosogatok blog szerzője.  A játék lényege,  hogy a jelentkezők a nekik sorsolt blogról választanak receptet, majd elkészítik azt.  A nekem sorsolt blogot még nem ismertem eddig, nagy izgalommal vetettem bele magam a nézelődésbe. Marti M az Egészséges ételek - egészségesen elkészítve blogot számtalan, jobbnál jobb recepttel tölti tele:) A bőség zavarával szembesültem, végül ezt a könnyű nyári levest választottam. A kölest én sem kóstoltam még eddig soha, de jó barátok lettünk. Marti M káposztával készítette, én ezt borsóra cseréltem, abból bőven termett az idén. A receptet itt találjátok.Marti M, köszönjük szépen a receptet, igazán felüdítette a családot a melegben.:)

Zöldségleves kölessel

Hozzávalók:
  • 2 közepes sárgarépa
  • 1/4 káposzta/ nálam most 25 dkg zöldborsó volt
  • 3-4 szem krumpli
  • 1 fej hagyma
  • 1/2 csésze megmosott hántolt köles
  • 2 ek. olaj
  • 1 tk ecetes tárkony/ nekem szárított volt csak itthon, azt tettem bele és ecettel savanyítottam a levest.
A répát nagy lyukú reszelőn lereszeljük, én a hagymát is lereszeltem. Az olajon megdinszteljük. Felöntjük annyi vízzel ami bőven ellepi beletesszük a felkockázott krumplit, a felcsíkozott káposztát vagy zöldborsót, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a tárkonyt. Én tettem bele egy kevés őrölt köményt és pirospaprikát. Addig főzzük, míg a krumpli és a borsó félig megpuhul, hozzáadjuk a kölest és készre főzzük. A végén ecettel savanyítjuk.

2015. május 13., szerda

Kávés csokitorta




Csak rá kellett néznem Hankkánál és máris imádtam. Elvetemült étcsoki rajongóknak tökéletes, a sima halandók tegyenek bele 10 dkg csokival kevesebbet:))))

Kávés csokitorta
26 cm átmérőjű tortához

Hozzávalók:
A krémhez
  • 4 dl tejszín
  • 40 dkg étcsoki/30 dkg ha nem szeretnénk olyan brutál csokisra
  • 2 ek instant kávépor
  • 1 cs vaníliás cukor
  • cukor ízlés szerint
a tésztához:
  • 3 x 2 tojás
  • 3 x 6 dkg kristálycukor
  • 3 x 1 evőkanál víz
  • 3 x 7dkg liszt
  • 3 x 4 g sütőpor
díszítéshez:
  • 2 dl tejszín
  • 1 cs habfixáló


A krémhez a tejszínbe beletördeljük a csokit és addig melegítjük míg teljesen fel nem olvad. Hozzáadjuk a kávét, cukrot, vaníliás cukrot, majd hagyjuk szobahőmérsékletre hűlni. Hűtőben 4-5 óra alatt tovább hűtjük.

A tészta hozzávalóiból külön-külön három lapot sütünk.

A tojásokat nagyon habosra, krémesre keverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a vizet.
A lisztet összekeverjük a sütőporral és átszitálva, fakanállal óvatosan a habos masszába forgatjuk.
Sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük a tésztát és 180 C-ra előmelegített sütőben kb. 12-14 perc alatt készre sütjük.

A sütőből kivéve kicsit hagyjuk pihenni, majd egy késsel óvatosan válasszuk el a forma oldaláról, pattintsuk le róla a karimát és sütőpapírostól húzzuk le a forma aljáról. Hagyjuk kihűlni és utána húzzuk le róla a sütőpapírt.

A krémet robotgéppel keverjük habosra (gyorsan kész lesz, nekem sikerült egy kicsit túlverni).

Az egyik lapot tegyük vissza a formára és kenjük meg a krém egyharmadával, pattintsuk köré a karimát és rakjuk össze a többi lapot is. A tetejét is vonjuk be a krémmel, majd vegyük le a karimát és kenjünk krémet az oldalára is.

Mivel nekem sikerült eltájolnom magam a krém kenegetésével, nem maradt az oldalára, de határozottan tetszett így is:)

A maradék 2 dl tejszínt verjük habbá a habfixálóval és csillagcsöves habzsák segítségével díszítsük fel.

2015. április 19., vasárnap

Hókifli - Blogkóstoló 22.



Blogkóstoló 22. fordulója zajlik, háziasszonya Bogi, a Vöröskaktusz blog írója. A játék megálmodója 4Gyerek a Főzök-sütök-mosogatok blog szerzője. A játék lényege,  hogy a jelentkezők a nekik sorsolt blogról választanak receptet, majd elkészítik azt. A nekem sorsolt blog  Chef Viki Házias konyhája. Hagymás pogácsát már készítettem tőle, most pedig itt ez a fantasztikus hókifli. Akármilyen közismert sütemény, én még soha nem készítettem, és nem is igazán emlékszem, hogy bárki is készítette volna a családban gyerekkoromban. Nos, eddig nem tudtam mit hagyok ki, már kétszer készítettem, nem lehet vele betelni! Imádom!!! Viszont nagyon szomorú vagyok, mert elfogyott a masszív szilvalekvárom és ha csak nem tudok szerezni valahonnan ki kell bírnom nélküle augusztusig. Azt hiszem idén 20 kiló szilvát veszek 10 helyett:)
Viki nagyon köszönöm neked a recepteket!

Hókifli

Hozzávalók:

  • 25 dkg zsír
  • 2 dkg élesztő
  • 50 dkg liszt
  • 1,5 dl tejföl
  • csipet só
  • kevés porcukor
  • A töltéshez: jó sűrű házi lekvár (én szilvával készítettem), mákkrém, diókrém, gesztenyepüré
A forgatáshoz:
  • kb. 20 dkg porcukor
  • 2-3 cs vaníliás cukor, vagy egy vanília rúd kikapart magjai

Hatalmas újdonság volt számomra a zsír felhabosítása. Viki azt javasolta habverővel csináljuk, a szememnek sem akartam hinni, mivé alakult a zsír. A végén olyan volt mint a felvert tojásfehérje, levegős, könnyű mint a pihe.


Mint már az előző receptben is említettem én már nem bízom az élesztőkben, ezért a tejfölt összekevertem a porcukorral és meglangyosítottam, belemorzsoltam az élesztőt és megvártam felfut e.
A lisztet tegyük deszkára, tálba, adjuk hozzá a sót, a zsírt és a felfutott élesztőt, majd gyúrjuk rugalmas könnyű tésztává. Hűtőben pihentessük legalább három órát, de legjobb egy éjszakát.
Felhasználás előtt egy órával vegyük ki a tésztát a hűtőből, szobahőmérsékletre, hogy "magához tudjon térni" a tészta.

Lisztezett deszkán nyújtsuk ki 2-3 mm vastagra. Nekem egyszerűbb volt úgy a formázás, hogy egy nagyobb pogácsaszaggatóval kiszurkáltam, közepébe lekvárt tettem, félbe hajtottam és az íves résznél egy kicsit visszahajtottam a tésztát. Viki négyzetekre vágta közepébe tette a lekvárt átlósan háromszög alakúra hajtotta, a széleit kicsit összecsipkedte és kifli formájúra hajtotta.

Tegyük sütőpapírral bélelt tepsibe a kifliket és 190 C-ra előmelegített sütőben addig süssük amíg színesedni kezdenek.
1-2 percet hagyjuk hűlni, majd forgassuk meg a vaníliával elkevert porcukorban.

Ha kihűltek, jól záródó fémdobozban sokáig eláll. Erre szerintem semmi esély nincs, ha csak nem csinálunk ipari mennyiséget, mert kizárt, hogy meg ne együk nagyon hamar:)

2015. április 9., csütörtök

Hagymás pogácsa - Blogkóstoló 22.



A Blogkóstoló 22. fordulója zajlik, háziasszonya Bogi, a Vöröskaktusz blog írója. A játék megálmodója 4Gyerek a Főzök-sütök-mosogatok blog szerzője. Nagyon kedvelem ezt a játékot, bár igaz, hogy mostanában jó pár fordulóról lecsúsztam. A játék lényege,  hogy a jelentkezők a nekik sorsolt blogról választanak receptet, majd elkészítik azt. Új blogokkal ismerkedhetünk meg és jobbnál jobb receptekkel. A nekem sorsolt blog régi ismerős számomra. Nagyon sok időt eltöltöttem már Chef Vikinél a Házias Konyhán, főleg a Gasztroajándékos összefoglalókat nyálaztam nagy lelkesedéssel. Mikor megláttam, hogy Vikit sorsolta nekem a szerencse bizony elgondolkodtam, hogy hogyan is fogok egy receptet kiválasztani. Nem is sikerült:)))) 2012-ig jutottam még a receptekkel (folyamatosan haladok:). Eddig 20 receptet jegyeztem fel, amit tuti ki szeretnék próbálni:)  Tudom, tudom nem járható út, hogy mindet beömlesszem a Blogkóstolóba, de remélem nem lesz harag, ha kettővel azért előállok:)

Sógoromék látogatása nagyon jó apropót szolgáltatott ennek a hagymás pogácsának. Bődült finom lett!!! A sógoroméknak elcsomagoltam a maradékot, két nap múlva azzal hívott, hogy csak beosztással eszik, minél tovább tartson:)

Hagymás pogácsa

Hozzávalók:
  • 25 dkg vaj vagy margarin
  • 1 tojás
  • 0,5 dl tej
  • 2 dl tejföl
  • 50 dkg liszt
  • csipet cukor
  • 1 ek. só (a mi sós ízlésünknek 1,5 ek.)
  • 2,5 dkg élesztő

  • 5 dkg vaj (nálam zsír)
  • 2-3 fej lilahagyma
  • tojás a kenéshez
A múltkori élesztős fiaskóm után ami abból állt, hogy a 10 perc alatt vérrel és verejtékkel kidagasztott tésztám, amit fel is tekercseltem sós háromszögnek, meg sem moccant az élesztő döglöttsége miatt, futtatás nélkül én ugyan semmibe bele nem teszem az élesztőt többet:)
Ezért én a cukrot elkevertem langyos tejben, belemorzsoltam az élesztőt és megvártam felfut-e.:)

Mivel szerencsére rendelkezem kenyérsütőgéppel én azzal dagasztattam össze a tésztát. A lágy margarint beletesszük a kenyérsütő üstjébe, beletesszük a tojást, a tejfölt a sót, a lisztet és a tetejére a felfutott élesztőt. Viki szavait idézve, ha túl lágy lenne tegyünk hozzá lisztet, ha keményen kopog folyadékot (tejet).
Ha nincs kenyérsütőnk akkor nyugodtan összedolgozhatjuk kézzel.

Ha végeztünk a dagasztással takarjuk le és hagyjuk kelni. Én itt töredelmesen bevallom beköltöztettem a hűtőbe a tésztát, mert egy órás sétára indultunk:)

A hagymákat vágjuk félkarikára, (vallomás: én lazán felkockáztam, mire rápillantottam a receptre és láttam, hogy karikázni kellett volna:) A vajon, zsíron pároljuk addig míg teljesen puha nem lesz és hagyjuk langyosra hűlni.

A tésztát nyújtsuk vékonyra és kenjük el rajta a hagymát. Ezután hajtogassuk a következő módon: gondolatban felezzük el a tésztát keresztben, a felső harmadot hajtsuk le középre, alsó harmadot hajtsuk fel középre, most hosszában is felezzük el és balról hajtsuk be középre, majd jobbról is hajtsuk középre, ezután csukjuk össze mint egy könyvet. Takarjuk le és hagyjuk pihenni. Nekem 30 perc alatt szépen megkelt.

Nyújtsuk ujjnyi vastagra a tésztát és pogácsaszaggatóval szaggassuk ki. Rakosgassuk sütőpapírral bélelt, vagy zsírral kikent tepsibe és kenjük le a tetejét tojással, majd hagyjuk kelni 30 percet.

200 C-ra előmelegített sütőben süssük addig míg szép színt nem kap.

Viki nagyon köszönöm ezt a fantasztikus receptet.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...