2013. augusztus 17., szombat

Hagymával és juhtúróval töltött gomba kakukkfüves újkrumplival



Péntekenként jár hozzánk a faluba a zöldséges. Mikor gombába botlom nála nehezen tudom megállni, hogy ne vegyek belőle. Legutóbb tölteni való gombával találkoztam, ez lett belőle:)

Hagymás juhtúróval töltött gomba kakukkfüves újkrumplival

Hozzávalók:
  • 10 nagy fej tölteni való sampinyon gomba
  • 2 fej vöröshagyma
  • 10 dkg juhtúró
  • őrölt bors
  • ételízesítő
  • 10 dkg trappista sajt
  • 1 kg apró újkrumpli
  • 1 ek. balzsamecet
  • 1 tk kakukkfű
  • olaj
  • 1/2 tk cukor
A gombák szárát kitörjük, a kalapjáról a bőrt lehúzzuk és a kalapok belsejét ételízesítővel és sóval megszórjuk, majd a kalapokat lefelé fordítva hagyjuk állni egy fél órát. Közben a hagymát kockákra vágjuk és kevés olajon megpirítjuk, kicsit hűlni hagyjuk és összekeverjük a juhtúróval, sóval, borssal ízesítjük. A juhtórós tölteléket elosztjuk a gombák kalapjaink belsejében, majd berámoljuk őket egy kiolajozott tepsibe.

Fóliával lefedjük és kb. 170 C-ra előmelegített sütőben 15 percig sütjük.

A krumplit víz alatt kefével megtisztítjuk, majd sós hideg vízben feltesszük főni. Amikor félig puha, leszűrjük.
A gombáról levesszük a fóliát és a lé háromnegyedét ami alatta keletkezett óvatosan átöntjük egy serpenyőbe. Minden gombát megpakolunk reszelt sajttal és visszatesszük a sütőbe, míg rá nem pirul a tetejükre.

A még forró krumplit beletesszük a serpenyőbe amibe a gombák levét öntöttük, és nagy lángon át-át forgatva pirítani kezdjük. Mikor már a fele levet elfőtte, megszórjuk a cukorral, a kakukkfűvel, sózzuk, borsozzuk és ráöntjük az ecetet. Addig főzzük míg az összes levet el nem fövi és kicsit meg nem pirul.

Ezután jó étvággyal elfogyasszuk a gombával együtt:)

2013. augusztus 13., kedd

Barackos-túrós pohárkrém




A mentás túrótorta sikerén felbuzdulva, na és mert maradtak alapanyagaim összedobtam egy pohárkrémet. Piroska, komolyan mondom ezért a pofonegyszerű túrós cuccért örökre hálás leszek neked!:)

Barackos-túrós pohárkrém

Hozzávalók:
  • 15 dkg zabkeksz (vagy bármilyen nekünk tetsző keksz)
  • 4 db őszibarack (akármilyen más gyümölccsel is készíthetjük)
  • 12 dkg mascarpone (ha nagyon muszáj tejföllel is helyettesíthető, csak fokozatosan adagoljuk, hogy ne hígítsuk fel vele túlzottan a túrót)
  • 25 dkg túró
  • 1 cs vaníliás cukor
  • 3 ek. cukor
  • 2 dl tejszín
  • 1/2 cs habfixáló
A zabkekszet aprítógépben, vagy egy zacskóba téve, sodrófával püfölve törjük porrá. Tegyük a poharak aljára. A túrót a mascarponéval, cukorral, vaníliás cukorral alaposan dolgozzuk össze. Ha túl szilárd az eredmény pár kanál tejföllel hígíthatjuk. Tegyünk egy réteget a kekszmorzsára.

Az őszibarackot botmixerrel pürésítsük. Nekem ez elég édes volt így is, ha más gyümölccsel készítjük, vagy savanykásabb a barackunk, tegyünk hozzá cukrot. A barackot kanalazzuk a túró tetejére.

A tejszínt a habfixálóval verjük habbá és tegyük a barack tetejére.

Díszítsük egy kis kekszmorzsával.

Ebben a melegben igazi egyszerű, hűsítő finomság.

2013. augusztus 8., csütörtök

Mentás túrótorta-Blogkóstoló 10.


Na még éppen becsúsztam a határidő vége előtt, pedig már nagyon régen eldöntöttem, hogy ezt a tortát készítem el Piroskától a Süssünk-főzzünk együtt blog írójától a Blogkóstoló 10. fordulójára. A játék jelenlegi háziasszonya Kisildi, a blogkóstoló szülőanyja pedig 4Gyerek.
Piroskánál még nem jártam eddig, de most aztán bőséggel pótoltam az elmaradást, nem győztem kapkodni a fejem. Már az első látogatás alkalmával felkeltette az érdeklődésemet a menta-túró párosítás és végül rá is esett a választásom. Nagyon-nagyon jó döntés volt. Igazi frissítő desszert, és habár a lapot sütni kell hozzá, de pikk-pakk kész van, még ebben a hőségben sem megterhelő:) A torta kóstolásából végül csak a nyalakodás maradt, ugyanis a volt apósomnak születésnapja volt szerdán, ezért őt örvendeztettem meg vele. Ma pedig egy kb. 10 perces beszélgetés keretein belül ecsetelte mennyire finom volt a torta és hogy el kellet tennie maga elől, hogy tovább kitartson. Azt hiszem ennél több dicséret nem is kell, de én még azért hozzátenném, hogy a hihetetlenül egyszerű elkészítése verhetetlen tortát csinál belőle. Kedves Piroska, nagyon köszönöm Neked ezt a nagyszerű receptet!:) És a többit is amit kinéztem Nálad:))) A recept szinte teljesen ugyanaz, annyi kivétellel, hogy tettem bele vaníliás cukrot (imádom az ízét) és állati tejszínből készítettem habfixálóval.

Mentás túrótorta

Hozzávalók:

Tészta
  • 3 tojás
  • 6 dkg liszt
  • 6 dkg cukor
  • 2 kávéskanál sütőpor
  • 1 cs vaníliás cukor
Túrókrém
  •  35 dkg túró
  • 12 dkg mascarpone
  • 3 ek cukor
  • 1 cs vaníliás cukor
  • 1 marék mentalevél apróra vágva
Tejszín
  • 2 dl tejszín 
  • 1 cs habfixáló
  • 1 cs vaníliás cukor 
Díszítéshez
  • A díszítésnek csak a fantáziánk szab határt, használhatunk mentaleveleket, csokicseppet, összeborzolhatjuk a tetejét....ahogy szeretnénk:)
A tojások fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük. A tojássárgájákat a cukorral, vaníliás cukorral fehéredésig keverjük, majd beleszitáljuk a sütőporral elkevert lisztet végül óvatosan, két részletben, széles mozdulatokkal beleforgatjuk a tojáshabot.
A kapcsos tortaforma alját kibéleljük sütőpapírral, belesimítjuk a piskótatésztát, egy fakanál segítségével felhúzgáljuk az oldalára, hogy jobban tudjon kapaszkodni sütés közben. 170 C-ra előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt készre sütjük. Fogvájóval, tűvel ellenőrizzük, hogy átsült e. Ha a közepébe szúrjuk és nem tapad rá a tészta akkor kész van.

A túrókrémhez a túrót a cukorral, vaníliás cukorral, a mascarpónéval alaposan összekerverjük, majd hozzákeverjük a felaprított mentalevelet.

A piskótalapot szabadítsuk ki a formából, fektessünk alá tortacsipkét, kattintsuk köré ismét a gyűrűt (ettől szép egyenletes lesz a tora, és össze is tartja, míg meg nem dermed) simítsuk rá a mentás túrókrémet.

A tejszínt verjük fel a vaníliás cukorral és a habfixálóval, majd simítsuk el a túrókrém tetején.

Kb. 1-2 órára azért tegyük hűtőbe, hogy kellőképpen összedermedjen, majd vegyük le a gyűrűt és díszítsük kedvünk szerint.:)

2013. augusztus 5., hétfő

Zebrakocka sütés nélkül



Tudom, tudom állatokat ígértem és megint sütivel jövök, de még egy pici türelmet kérek, éppen történések vannak állat ügyben, úgyhogy ha stagnál az állapot jövök velük. Addig is egy pici zebra. TücsökBogárnál találtam erre a receptre a napokban. Az egyszerű elkészíthetősége határozottan csábítóan hatott rám, és bár TücsökBogár szerint a négy lap csak "rontás" benne, mert eredetileg háromlapos lenne, nekem így jobban tetszett.

Tényleg pofon egyszerű elkészíteni, és nagyon finom sütit kapunk. Bár annyit azért kénytelen vagyok bevallani, hogy amilyen lelkesen nekiugrottam, olyan nagyon megutáltam szegényt nyújtás közben. De ez határozottan nem a süti hibája, ismét bizonyítást nyert, hogy a formára nyújtás és én soha nem leszünk közeli barátok. Mondjuk nem véletlen, hogy egy kezemen meg tudom számolni, hány soklapos sütemény van a blogon, egyszerűen totál béna vagyok hozzá, és még véletlenül sem sikerül két hasonló méretet és formát produkálnom, nem még négyet:)))) Na, de az a lényeg, hogy csak megbirkóztam vele valahogy (és szépen formára vágtam a széleket:)



Zebrakocka

Hozzávalók
  • 50 dkg darált háztartási keksz
  • 5 ek cukrozatlan kakaópor
  •  3 ek baracklekvár
  • 5 cl rum (nekem igényelt ennyit)
  • 5 dkg vaj
  • 5 ek porcukor
  • kb. 3 dl tej
Krém
  • 3 dl tej
  • 3 ek liszt
  • 1 tk vanília kivonat vagy 1 cs vaníliás cukor
  • 5 ek porcukor
  • 5 dkg vaj
  • 15 dkg kókuszreszelék
Máz
  • 10 dkg étcsoki
  • 1 ek olaj
 A krémhez a lisztet kikeverjük a tejjel, hozzáadjuk a kókuszreszelék felét és folytonos keverés mellett sűrűre főzzük. Ha kihűlt hozzákeverjük a cukrot, a vaníliát, végül a vajat és a maradék kókuszt. A tészta hozzávalóit annyi tejjel gyúrjuk össze, hogy jól formázható masszát kapjunk.

A tésztát négy részre osztjuk és porcukorral megszórt deszkán kb. 25X30 cm es téglalapokká nyújtjuk (vagy éppen amőbákká:)). Az első lapot sütőpapírra fektetjük. Az átemeléshez én felgöngyöltem a sodrófára és úgy gurigattam le a sütőpapírra. Ha szakad, egyszerűen nyomkodjuk össze a kezünkkel. Kenjük meg a krém egyharmadával, (ha nem akar egyszerűen kenődni, nyugodtan vegyük igénybe az ujjainkat és nyomkodjuk egyenletesre rajta), majd borítsuk be a következő lappal, ismét krém jön, lap, krém, majd az utolsó lap.

A csokit vízgőz fölött olvasszuk föl, keverjük el benne az olajat és simítsuk el a süti tetején. Tegyük egy pár órára hűtőbe, majd szeleteljük.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...