2013. október 16., szerda

Tiramisu torta



Ez az az édesség, amire soha nem tudnék nemet mondani. Finoman szólva sem édesség rajongó apósom számára az utóbbi hat évben készített torták közül ez az egy volt ami elérte, hogy háromszor is elmondja mennyire finom. Na ebből rögtön tudtam tavaly, hogy mindenképpen megjegyezendő és jövőre is elkészítendő:)

Tiramisu torta
(24 cm forma)

Hozzávalók:

  • 30 dkg babapiskóta
  • 50 dkg mascarpone
  • kb. 4 ek porcukor
  • 4 dl állati tejszín
  • 1 cs habfixáló
  • 1 dl főzött feketekávé
  • 0,5 dl tej
  • 0,5 dl rum
  • cukrozatlan holland kakaó

A tejszínt verjük habbá a habfixálóval. A mascarponét a cukorral és a rum másik felével keverjük ki. Kóstoljuk meg, ha édesebben szeretjük tegyünk még hozzá cukrot. Óvatosan forgassuk össze a felvert tejszínhabbal. 

A kapcsos tortaforma aljára sütőpapírból karikát vágok. Ez kellőképpen összetartja majd a torta alját, ha át akarom tenni egy tálcára, ha pedig mégis a forma alján hagyom, akkor pont annyi védelmet nyújt, hogy nem karistolom össze a késsel.
A kihűtött feketekávét keverjük össze a tejjel és a fele rummal. A babapiskótákat mártsuk meg benne. Ne hagyjuk sokáig állni, épp csak forgassuk meg, mert túl szöttyös lesz. Rakjuk ki a forma alját egy sor piskótával.
Erre kenjünk egy réteg mascarponés krémet, majd még egy sor kávés babapiskótával rakjuk ki. A sort egy réteg krémmel zárjuk. Úgy osszuk el a krémet, hogy egy keveset hagyjunk meg a díszítéshez és az oldala javításához. Tegyük hűtőbe legalább 4 órára, de a legjobb egy éjszakára. Én mindig körbebugyolálom folpackkal, hogy ne vegyen át semmilyen szagot.

A torta oldalát óvatosan húzzuk körbe késsel majd vegyük le a karikát. Ha az oldalán néhol kibukkan a piskóta a maradék krémből kenjünk rá még egy kicsit. Én a tetejét sima csőrrel ellátott habzsákból kinyomott pöttyökkel díszítettem és most röhögni foktok csipkekesztyűn keresztül szórtam meg kakaóporral:) Akinek sűrű a szitája helyzeti előnyt élvez, az enyém sajnos nem az:)




6 megjegyzés:

  1. Valóban nagyon finom lehet. Igaza van apósodnak ha azt mondja hogy nagyon finom! Guszta, nekem a pöttyök nem tudom hogy miért de nem midíg sikerülnek egyformára!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A látszat csal:)))) Az enyémek sem egyformák csak takar a kakaó:))))

      Törlés
  2. De szép lett:) Mi is nagyon szeretjük, megunhatatlan, minden formában jöhet:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Jó hallani, hogy nem én vagyok az egyetlen:)

      Törlés
  3. Ötletes a csipkekesztyűs szórás, tetszik! :) Meg persze az egész torta nagyon guszta! :)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...